2015. április 2., csütörtök

Március 31.

Adlen ma a mondókázásnál szívesen mutogatta a versikéket egy kis segítséggel. Végig a helyén maradt a foglalkozás alatt.
     
Délelőtt a vagdosás nagyon tetszett neki, sokáig próbálkozott vele.
Húsvétra készített színes kosarat.
A SZIT-en már a mondatcsíkjával jelzi, mivel szeretne játszani.
Kiválasztotta a masszírozós utat, meg is építette magának.
A kedvence a narancssárga kukacos lap.
Kipróbálta, hogy melyiknek milyen hangja van, ha megkocogtatja őket.
És természetesen sok hintát is kért.
Ma az összes foglalkozáson jó kedve volt.
Délután egy kicsit elszomorodott, haza szeretett volna menni, megint a fejét ütötte, de kérésre, figyelt és csak a fotelben szomorkodott tovább.

Március 24.

Adlen ma beteg volt, nem jött Bubiba.

2015. április 1., szerda

Március 17.

Adlen ma reggel is szívesen lógott a hintán, bár kicsit álmosan érkezett.
A mondókázásnál türelmesen ült a helyén, hallgatta az énekeket.
Ma sokat egyensúlyoztunk. A sünis lépkedőn eleinte csak segítséggel de a végére már egyedül tudott lépkedni rajta.
A billegőt is ügyesen használta.
A csepphintába sok éneket végig hallgatott.
A színezéshez eleinte nem volt kedve, de utána kedvet kapott és használta a ceruzát. Tetszett neki, hogy nyomot hagy.

Március 10.

Adlen reggel szívesen lógott a csepphintán, ügyesen löki magát, mint egy kis Tarzan. Közben nagyokat kacag.
A mondókázást még nehezebb végig várni, inkább lefekszik, vagy huncutkodik közben.
SZIT-en megtanult fordítva feküdni a hintában, így tud onnan is fejjel lefelé lógni, már nem fél.
A nagylabdán is egyensúlyozik Adlen, ez tetszik neki.
Továbbra is tanulta a testrészeket, már neki kell mutatnia a babzsák segítségével, ezt még gyakoroljuk vele. A lábát, kezét, fejét már biztosan megmutatja.
A ragasztás is jól ment neki, szívesen használja a ragasztót, igen érdekes anyag.